Egy téli napon történt, hogy érkezett egy doboz eper hozzánk. Bennem pedig már egy ideje érlelődött, hogy alkotnék valamit, bármit és bárhogyan, ami kiad egy csöppet abból, ami bennem van.

Enni kezdtem az epret, majd ötletem támadt: képet akarok csinálni eperlevéllel festve. Előhoztam hát a ház összes körömlakkját, fogtam egy fehér papírt, zenét tettem be, magamra zártam az ajtót és nekiálltam.

Rögtönzött napközis szakkör. Azt hiszem, három epret használtam fel, többnyire sikerült egészben leszedni a levelüket, majd lakk rá és nyomás a papírra. Először egy, majd több színnel keverve. Nagyon élveztem. A képet nem tartom fontosnak megmutatni, szerintem ilyenek lógnak a szanatóriumok falán. 

Miközben csináltam feltűnt, az utolsó eper mennyire gyönyörű, hát fotózni kezdtem. Egy régi számítógép házából és cipősdobozokból alkotta rögtönzött stúdió közepére helyeztem az epret, óriás zseblámpával világítva, árnyékokkal kísérletezve. Elment a délután.

Miután befejeztem a fotózást és a kép is kész lett-furán szépre sikerült-, nem maradt más hátra, mint megenni az epret(szeretem az ehető modelleket).

Elégedetten hátradőltem a szőnyegen, s képzeletben már ott feküdt mellettem valaki. Egy harapás az övé, egy az enyém...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.