Igen gyakran élem meg azt, hogy születik egy korszakalkotó ötlet, ami azonnal lázba hoz és persze abban a pillanatban tökéletesen értelmesnek tűnik.

Ilyenkor jön a sok "Auuu, ez dejó lenne..." és társai, volt már, hogy fél napot töltöttem egy ilyen ötlet részleteinek kidolgozásával. Hiszen, ha valami beindul, azt el kell kapni, hát rávetem magam a jegyzetfüzetre-jó, ha mindig van kéznél- és "gépelek".

Aztán később-vagy másnap-, mikor lecsillapodtam és kicsit messzebbről, higgadtabban szemlélem az egészet, jön a szétszórtság és a motiválatlanság, és vele az "Á, mégse, hülyeség".

Szóval az ihlet néha kevés, főleg, ha egy elkalandozó, kusza elmét talál meg.

Hiszen gyakran két erő dolgozik bennem:

"Mindenre képes vagyok"

"Nem lehet megcsinálni"

Illetve utóbbi kiegészül azzal, hogy már nem akarom megcsinálni. Mégsem olyan fontos. Korábban érdekesnek tűnt. Rengeteg ötletfoszlányom vész így el, és, hogy ilyenkor valóban az ötlet nem volt elég jó, vagy velem van a baj, mindenki maga döntse el...én már döntöttem. ;)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.